isaszegikozelet
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Menü
 
Impresszum

Isaszegi Közélet

Felelős szerkesztő:

Kondács László

 
Köz-Élet-Tapasztalat
Köz-Élet-Tapasztalat : Tisztelt Olvasók!

Tisztelt Olvasók!

  2006.01.02. 15:53

Mint azt az előző lapszámban megírtuk, csatlakoztunk a Holdsugár Egyesület (Magyar Éjféli Sportbajnokságok Egyesülete /MÉSE/ ; tevékenységük: országos rendezvényeket, eseményeket koordinálja, szervezi, általános irodaként működik, bemutatókat, képzéseket tart, pályázatírásban segít) népes táborához.

Erre az eseményre hivatalosan, 2005. március 11-én az isaszegi Sportcsarnokban került sor, melynek fő támogatója Dr. Kocsis László Polgármester Úr volt, aki rendszeresen figyelemmel kíséri rendezvényeink mozzanatait, előkészületeit és mindig nagyfokú segítőkészséget mutatva, osztozik minden problémánkban és örömünkben. Segítségünkre van minden célunk megvalósításában és sikerességében, mind anyagi, mind erkölcsi téren. Figyelemmel kíséri nagyközségünk fiataljainak érdekeit, fejlődésükhöz szükséges sport- és szabadidő hasznos eltöltésére irányuló igényeiket is. Vendégeink között szerepeltek még Holló József és Skultéti Csaba képviselő urak, Skultétiné Pál Judit; köszöntésünkre érkeztek: Németh Károly, Mavrák Kriszta a Csömöri klub vezetői, szervezői és országgyűlési képviselőnk Dr. Gémesi György, kik 100 db pingpong labdát ajándékoztak Egyesületünknek. Rendezvényünk előkészületeiben nagy segítséget jelentett az I. számú Hétszínvirág óvoda vezetőjének, szakácsának és konyhai dolgozóinak önzetlen segítsége, akik jóvoltából 150 db pogácsa kerülhetett a gyerekek asztalára. Az est biztosításában és zavartalan lebonyolításában a Polgárőrség tagjainak színvonalas munkája segítette a szülőket. Ezen az izgalmasra sikerült estén is a megszokott sportolási és kézműves foglalkozásokon vehettek részt gyermekeink, körükben nagy érdeklődést váltott ki a sok népszerű vendég. Az eseményeket egész este figyelemmel követték a péceli Zöld Pont kábeltelevizó munkatársai.
Egyesületünk célja az, hogy ezek a gyerekek pénz és sportfelszerelés nélkül is biztonságban, kultúrált körülmények között tudjanak eltölteni egy estét, ahol sportolásra, kézműves foglalkozásra, versenyzésre, étkezésre, beszélgetésre van lehetőség. Az idelátogató fiatalok összetétele igen sokrétű, mi nem teszünk különbséget a gyerekek között, mert a mai világban, ebben a korosztályban minden fiatal veszélynek van kitéve. Ezért a program prevenciós jellegű, tehát a már drog-, és egyéb problémában elsüllyedt fiatalokkal nem tudunk mit kezdeni, szakemberek hiányában. Legfontosabb célunk a megelőzés. Így tehát bárki lejöhet péntek esténként a Sportcsarnokba, aki a szabályokat elfogadja és betartja. Feltétlenül fontos, hogy a segítők abszolút önkéntesen, elhívatottságból jöjjenek, hisz ezt a munkát társadalmi munkában végezzük, nem díjazás ellenében. Az a segítő, aki tud pingpongozni, vagy focizni, kosarazni, játszik a gyerekekkel, s így közelebb tud kerülni hozzájuk. Kevés felnőtt áll úgy hozzájuk, hogy emberszámba veszi őket- és ez viszont is így van; kevés felnőttet fogadnak el a gyerekek. Büszkék vagyunk rá, hogy bárhol találkozunk egymással, nem fordulnak el, hanem köszönnek és odajönnek beszélgetni. Nem hiszem, hogy pedagógusaink nagy részének hasonló tapasztalata lenne velük kapcsolatban. A rendezvény minden péntek este hétkor kezdődik. A gyerekek egy része már korábban ott van, sőt akad, aki haza sem megy iskola után. Általában éjfélig maradunk nyitva, de volt rá példa, hogy tovább kellett maradni – többnyire kicsivel előbb zárunk, miután a jellemző korosztály 16 évesnél fiatalabb.


Segítő szülők jelentkezését várjuk:
Péntek esténként a Sportcsarnokban, vagy
Gabrucza Marianna 06-20-315-4641-es telefonszámon.

Elérhetőségeink:
makviragegyesulet.fw.hu
makviragegyesulet@freeweb.hu

 

 
Szavazás
Ön melyik pártra szavazna, ha most lennének a parlamenti választások?
Ön melyik pártra szavazna, ha most lennének a parlamenti választások?

Centrum
FIDESZ
Harmadik út
MDF
MSZP
SZDSZ
Szavazás állása
Lezárt szavazások
 
Reklám
 
Hasznos linkek
 

Rosta Iván diplomás asztrológus vagyok! Szívesen elkészítem a horoszkópodat, fordúlj hozzám bizalommal. Várom a hívásod!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, egyéb épületek szigetelését kedvezõ áron! Hívjon! 0630/583-3168    *****    Ha te is könyvkiadásban gondolkodsz, ajánlom figyelmedbe az postomat, amiben minden összegyûjtött információt megírtam.    *****    Nyereményjáték! Nyerd meg az éjszakai arckrémet! További információkért és játék szabályért kattints! Nyereményjáték!    *****    A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!    *****    Amikor nem tudod mit tegyél és tanácstalan vagy akkor segít az asztrológia. Fordúlj hozzám, segítek. Csak kattints!    *****    Részletes személyiség és sors analízis + 3 éves elõrejelzés, majd idõkorlát nélkül felteheted a kérdéseidet. Nézz be!!!!