isaszegikozelet
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Menü
 
Impresszum

Isaszegi Közélet

Felelős szerkesztő:

Kondács László

 
Köz-Élet-Tapasztalat
Köz-Élet-Tapasztalat : Képviselő-testületi ülésen jártunk

Képviselő-testületi ülésen jártunk

  2006.01.02. 15:50

2005. március 22-én testületi ülésen voltam a Községházán. Az ott elhangzottakat szeretném most összefoglalni. Remélem érhetőbb lesz, mint előző számunkban ugyanis a polgármesteri kabinet az előterjesztéseket eljutatta számunkra.


Rendkívüli ülésen történt:
Több napirendi pont is kiküldésre került, de csak az utolsó, mely Barkóczi Józsefné a pénzügyi bizottságból való visszahívásáról szólt, kavart vitát. Holló képviselő úr előterjesztését az előző számunkban megjelent egyik cikk hívta elő, melyben Ifj. Hajdú Sándor írt. A hosszas vita után végül a képviselő-testület úgy döntött, hogy a cikkhez Barkóczi képviselőasszonynak nincs köze, így nem kell távoznia a pénzügyi bizottságból.

Rendes ülésen történt:
A 22 napirendi pontból 21-et nyílt ülésen tárgyaltak.
Első pont a talajterhelésről szóló 15/2004. rendelet módosítása volt, mely a törvény változása miatt vált szükségessé.
Majd a Helyi Közművelődésről szóló rendeletet alkotta meg, ezen rendelet a közművelődési koncepció részét képezi és ebben a képviselő-testület kinyilvánítja, hogy a közművelődéshez való jog gyakorlását közérdeknek, a közművelődési tevékenységek támogatását közcélnak tartja.
A Damjanich János Általános Iskola igazgató állására pályázatott ír ki, mert a megbízás 2005. július 31-én lejár.
A közoktatási intézmények házirendjét törvény alapján felül kellett vizsgálni és az új házirendeket kisebb vita után elfogadta.
Az Önkormányzat támogatja pályázat benyújtását a helyi önkormányzatok könyvtári és közművelődési érdekeltségnövelő támogatására. Azt pályázaton 1000000.- mellé 750000.- kapható, összességében 1750000.- lesz a Művelődési Otthon és a Könyvtár támogatására.
Ez után elfogadta a Kollmann Veronika által javasolt a 2005/2006 tanévben indítható óvodai csoportok, iskolai osztályok számát és létszámát. Így lehetőség nyílik mindkét iskolában az iskolaotthonos osztályok indítására, mely azt jelentheti, hogy gyermekeink otthoni tanulása lecsökken, mert az iskolában délután is tanulás és felkészülés történik.
Majd a ravatalozó tulajdon jogának rendezésével kapcsolatos előterjesztés következett, melyet vita nélkül elfogadtak.
Az Isaszegi Településüzemeltetési és Vízmű Kht. együttműködési keretszerződést megtárgyalás után néhány képviselő értetlenkedése ellenére elfogadta a képviselő-testület.
A Pilisi Parkerdő Társasággal is együttműködési szerződést köt az Önkormányzat, mely arról szól, hogy a kisebbség felügyelet mellett a már kitermelt területeken gallyat és gazdaságtalan tűzifát összegyűjtheti, majd a Kht. azt számára kiszállítja.
Ezt követő napirendi pont újabb vitát hozott, ezen előterjesztésben Turányi Lászlóné indítványozza, hogy az Önkormányzat és Csekeő Ervin a „Hadak útja” Lovas Egyesület képviselője közötti bérleti szerződést bontsák fel. A képviselő-testület a módosító indítványt fogadta el, mely haladékot ad Csekeő úrnak a hiányok pótlására 2005. július 30.-ig.
(Megjegyzés: remélem Turányi képviselőasszony ugyanezzel a vehemenciával fogja üldözni a saját választókerületében azokat a személyeket, akik súlyosan szennyezik környezetünket, folyamatosan kábelt, és egyéb szemetet égetne, valamint azokat akik minden együttélési és egészségügyi szabályt megszegve tartanak állatokat.)
A belső ellenőr 2004. évi munkájáról szóló tájékoztatót szintén hozzászólás nélkül elfogadta a testület.
Egyszerű közbeszerzési eljárást ír ki a külterületen illegálisan lerakott hulladék összegyűjtésére és a külterületi árkok tisztítására. A munkák elvégzésére 2.5 millió forintot különít el.
Az önkormányzat megbízza a TÖTYŐ Bt.-t az önkormányzat teljes ingatlanvagyonának értékbecslésére. A munkák elvégzésére 600000.- +Áfa összeget különít el.
Képviselői tiszteletdíj átcsoportosítását hozzászólás nélkül elfogadták.
Jelentés a lejárt határidejű határozatakok végrehajtásáról szóló napirendi pontot vita nélkül fogadták el.
Fodor Sándorné közbiztonsági tanácsnok 2004. évi beszámolója kapcsán heves és értelmetlen vita alakult ki Farkas István alpolgármester és Turányi Lászlóné képviselő, mint a polgárőrség vezetője között. Ami odáig fajult, hogy a polgármester úr többszöri felszólítás után majdnem felfüggesztette a képviselő-testület ülését.  /lásd remélhetőleg a kábeltévén a képviselő-testületi ülésről szóló tájékoztatóban/
Dr. Eszlári Egon egészségügyi tanácsnok 2004. évi beszámolóját egyszerűbb körülmények között fogadták el.
Csabai Mihály környezetvédelmi tanácsnok 2004. évi beszámolója szintén vitát gerjesztett bár higgadtabb hangvételűt, mint a múlt héten tartott bizottsági ülésen, ahol is azt feszegették egyes képviselők ki írta a beszámolót.
A Dózsa György Művelődési Otthon 2004. évi beszámolóját és 2005. évi munkatervét kisebb szóváltás után elfogadták.
Utolsó napirendi pontban a kommunikációs munkacsoport tagjává választották Szilárdi László képviselő úrat.
 
Kondácsné Dallos Sarolta
a Centrum Párt helyi alapszervezetének elnöke

 

 

 


 

 
Szavazás
Ön melyik pártra szavazna, ha most lennének a parlamenti választások?
Ön melyik pártra szavazna, ha most lennének a parlamenti választások?

Centrum
FIDESZ
Harmadik út
MDF
MSZP
SZDSZ
Szavazás állása
Lezárt szavazások
 
Reklám
 
Hasznos linkek
 

Rosta Iván diplomás asztrológus vagyok! Szívesen elkészítem a horoszkópodat, fordúlj hozzám bizalommal. Várom a hívásod!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, egyéb épületek szigetelését kedvezõ áron! Hívjon! 0630/583-3168    *****    Ha te is könyvkiadásban gondolkodsz, ajánlom figyelmedbe az postomat, amiben minden összegyûjtött információt megírtam.    *****    Nyereményjáték! Nyerd meg az éjszakai arckrémet! További információkért és játék szabályért kattints! Nyereményjáték!    *****    A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!    *****    Amikor nem tudod mit tegyél és tanácstalan vagy akkor segít az asztrológia. Fordúlj hozzám, segítek. Csak kattints!    *****    Részletes személyiség és sors analízis + 3 éves elõrejelzés, majd idõkorlát nélkül felteheted a kérdéseidet. Nézz be!!!!