Csúszik az út!
2006.01.02. 15:45
Tudom, hogy nem mondok újat, de tél van. Mikor ezeket a sorokat írom éppen esik, de tegnap ilyenkor eső jött az égből.
Ez nem csak nálunk van így, országos jelenség. Sózni kell mondják sokan, de megnéztem az udvarát több sóért kiáltó embernek is, nem sóval volt felhintve. Ők tudják a történelemből, hogy a várost, ha sóval szórták be azt jelentette halálra ítélték. A só tönkre teszi az utat, a cipőt, az autót és egyáltalán a környezetet. Az Önök pénzéből épültek a szép, új útjaink és ugye igen fölháborodnának, ha öt év múlva már javítani, kátyúzni vagy szőnyegezni kellene. A régi útjaink viszont már igen elhasználódtak, úgyhogy annak már csak a sózás „hiányzik” és tavasszal mindenki azt fogja követelni, hogy javítsuk az utakat abból a pénzből ami nincs. A Lajtán túl a számunkra fejlett nyugaton, ahol bőven van pénz jó minőségű autópálya építésre ott azt sózzák. Az autópályákat, az alsóbbrendű utakat érdesítik. Mi is ezt tesszük. Az idei télen már kiszórtunk mintegy fél millió forintértékű érdesítő őrölt bazaltot. A buszmegállókat, gyalogátkelőhelyeket az intézmények előtt is. Higgyék el képletesen és a valóságban is szét tudnám szóratni az adófizetők pénzét Isaszeg 45 kilométeres úthálózatán. Nézzék meg a mi autópályáinkat, jószerivel csak átadják már kátyúzni kell. Én úgy ítélem meg, hogy mi ezt nem engedhetjük meg magunknak. Gondoljanak bele hét-tíz nap kellemetlenségről van szó. Ajánlom mindenki figyelmébe tél van. Ha úgy öltözködik, olyan cipőt vesz föl akkor a kocsiját is lássa el téli gumival. Tudomásom szerint sok biztosító nem is téríti a kárt, ha baleset idején nem volt téli gumi az autón, pedig azt az időjárás indokolta volna.
Németh András A településüzemeltetés vezetője
|